2016. augusztus 21., vasárnap

Rizsfelfújt őszibarackkal




Hozzávalók:
  • 30 dkg. rizs
  • 1 l. tej
  • 2 dl. víz
  • 4 tojás
  • 20 dkg. cukor
  • 10 dkg. margarin
  • vaníliás cukor
  • csipetnyi só
  • 4- 5 db. (vagy ízlés szerint) barack, de készíthető befőttből is.




Elkészítés:

Felforraljuk a tejet és a vizet, beletesszük a rizst, a sót és a cukor felét, megfőzzük. De nem puhára. Mikor már majdnem puha, illetve alig van rajta folyadék akkor lezárjuk, és hagyjuk teljesen megpuhuljon.
Kicsit hűtünk rajta, és belekeverjük a margarint.
Közben a cukor másik felét, a tojássárgájával és a vaníliával habosra keverjük, majd hozzáadjuk a rizshez.
A tojás fehérjéből kemény habot verünk és lazán beleforgatjuk a rizsbe.
Az őszibarackokat megmossuk, megpucoljuk, kimagozzuk, kockákra vágjuk a rizshez keverjük.
Kikenünk egy tepsit, megszórjuk zsemlemorzsával, beleöntjük a masszát és 190 C fokos sütőben megsütjük.
Langyosan, vagy hidegen tálaljuk.




Jó étvágyat! :)

2015. április 30., csütörtök

Kakaós, kekszes muffin




A gyerekeim imádták. Eredeti recept itt található. 12 darab lett belőle.

Hozzávalók:
  • 25 dkg. liszt
  • 1 tojás
  • 15 dkg. xilit + 2 ek. cukor
  • 1 cs. sütőpor
  • 1,5 ek. kakaópor
  • 1 dl. olaj
  • 1,5 dl. tej
  • 3 cs. Jó reggelt kakaós keksz.


Elkészítés:

A tojást a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk az olajat és a tejet, majd belekeverjük a száraz hozzávalókat.
A kekszet durvára törjük (1-2 centiméteres darabokra) majd egy fakanál segítségével a masszába forgatjuk.
A sütőt bekapcsoljuk 180 C fokra.
A muffinsütőt papírral kibéleljük
Fagyiskanál segítségével beletöltjük a masszát, a formák háromnegyedéig.
Tetejükre fél kávéskanál kristálycukrot szórunk.
A sütőbe tesszük, ahol 6-7 percig 180 fokon sütjük, ezalatt a cukor miatt kéreg keletkezik a sütiken, majd 165 C fokon további kb. 15- 20 percig sütjük.
Tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e a közepe!


2015. április 8., szerda

Brokkolival töltött csirkemell




A receptet a Nosaltyról hoztam. Nagyon finom!



Hozzávalók:
  • 6 szelet csirkemell
  • 25 dkg. brokkoli rózsa (12 db.)

A panírozáshoz:
  • liszt 
  • tojás
  • zsemlemorzsa

A besamel mártáshoz:
  • 5 dkg. vaj/margarin
  • 3 ek. liszt
  • 2,5 dl. tej
  • őrölt fehérbors
  • 1 ek. tejföl 
  • 5 dkg. reszelt sajt.


Elkészítés: 

Először a besamel mártást készítjük el.
A tejet felforraljuk, és félretesszük. A vajat felforrósítjuk, belekeverjük a lisztet, és nagyon lassú tűzön megpirítjuk.
A forró tejet állandó keverés mellett apránként hozzáöntjük.
Amikor elkészült, sóval és borssal fűszerezzük, a reszelt sajtot hozzákeverjük.
Amikor kissé meghűlt, a tejfölt is belekeverjük.
A brokkoli rózsákat sós vízben megfőzzük.
A csirkemelleket kiklopfoljuk, sózzuk, lisztbe forgatjuk.
Az egyik lisztes felét megkenjük besamel mártással, 2 szép brokkoli rózsát ráteszünk, majd feltekerjük.
Ezután tojásba, majd zsemlemorzsába forgatjuk.
Forró olajban fedő alatt lassan kisütjük.



Jó étvágyat! :)

2015. március 10., kedd

Narancsos grízsütemény




Gyors, és nagyon finom sütemény! A tetejét kakaós porcukorral, vagy vaníliás porcukorral szórhatjuk meg. A receptet itt találtam. A tepsim mérete: 20x33 cm.



Hozzávalók:
  • 1 bögre búzadara (2 dl.)
  • 2 bögre finomliszt
  • 1 bögre cukor
  • 2 dl. tej
  • 1 db. tojás
  • 10 dkg. olvasztott margarin
  • 1/2 cs. sütőpor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 1 db. nagy narancs.



Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 180 C fokra.
A margarint felolvasztjuk, a cukorral és a tojással habosra keverjük.
A lisztet elkeverjük a sütőporral és a reszelt narancshéjjal. Az előzőekhez adjuk.
Hozzákeverjük a grízt, a tejet, a narancs levét és a vaníliás cukrot.
Kivajazott/sütőpapírozott tepsibe tesszük, és 20 perc alatt megsütjük.
Pár percet pihentetjük, utána kezdjük
el csak a szeletelést.

Tetejét porcukorral, vagy kakaós porcukorral meghintve tálaljuk.






2015. február 22., vasárnap

Fahéjas almakrémleves habgaluskával




Ez egy nagyon- nagyon finom gyümölcsleves. Hamar elkészül! A cukros hab, pedig csodálatosan kiegészíti az ízharmóniát! :) A receptet itt találtam.



Hozzávalók:

A leveshez:
  • 50 dkg. alma
  • 1 l. víz
  • 1 dl. tej
  • 1/2 cs. vaníliás pudingpor
  • 1/2 citrom leve és héja
  • 3 ek. cukor
  • 1 púpozott kk. őrölt fahéj
  • 1 csipet őrölt szegfűszeg


A habgaluskához:
  • 2 db. tojásfehérje
  • 1 ek. cukor
  • 1 cs. vaníliás cukor.



Elkészítés:

A tojásfehérjéből kemény habot verünk, hozzáadjuk az 1 ek. cukrot és a csomag vaníliás cukrot, tovább verjük, míg teljesen kemény lesz.
Megpucoljuk, és apróbb kockára vágjuk az almákat.
A liter vizet 3 ek. cukorral és a fél citrom levével felforraljuk, kanalanként beleszaggatjuk a felvert tojáshabot, és mindkét oldalát 1/2- 1/2 percig főzzük, majd egy tálba helyezett szűrőre kiszedjük.
A forró lébe ezután beletesszük a megtisztított, felkockázott almát, 3-4 percig főzzük, közben beleszórjuk a fahéjat és a szegfűszeget.
Botmixerrel összetörjük, de maradhat benne néhány kocka.
A tejben elkeverjük a pudingport és a forró levest besűrítjük vele.
Tálalásnál a leves tetejére szedjük a habgaluskát, megszórhatjuk egy kevés extra fahéjjal és egy kis reszelt citromhéjjal.





 


Jó étvágyat! :)

2015. január 11., vasárnap

Bolognai lasagne




Nagyon finom!! A besamel nekem sűrű volt, én kicsit még hígítottam. A receptet itt találtam. Nálam a paradicsom és a mozzarella a tetejéről elmaradt.



Hozzávalók:
 

A bolognai szószhoz:
  • 25 dkg. darált marhahús 
  • 25 dkg. darált sertéshús
  • 1 közepes db. sárgarépa
  • 1 db. nagyobb vöröshagyma
  • 5 dkg. bacon (nálam elmaradt)
  • 25 dkg. sűrített paradicsom
  • 3 tk. oregánó
  • 1 marék bazsalikom frissen vagy 2 tk. szárítottan
  • 1 tk. só
  • 1 kk. bors
  • 2 ek. olívaolaj
  • kb. 30 dkg. lasagne tészta

A besamelhez:
  • 20 dkg. liszt
  • 20 dkg. vaj
  • 6 dl. tej
  • 1 kk. szerecsendió
  • 1 csipet só
  • 1 késhegynyi fehérbors



Elkészítés:

Bolognai szósz: A hagymát, répát és a bacont apróra vágjuk, majd olívaolajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a darált húst és só hozzáadásával dinszteljük, amíg ki nem fehéredik.
Ezután hozzáadjuk a fűszereket és a sűrített paradicsomot, majd 15 percig főzzük.
Amikor levettük a tűzről, hagyjuk kicsit kihűlni, majd botmixerrel aprítjuk az egész szószt, így lesz igazi, hamisítatlan olasz állaga.

Besamel szósz: A vajat megolvasztjuk egy edényben, majd hozzáadjuk a lisztet, vigyázunk, hogy le ne égjen!
Hozzáadjuk a sót, borsot, szerecsendiót is, majd szépen lassan elkezdjük felönteni a tejjel.
Mindig kicsit adjunk hozzá, hogy a massza fel tudja szívni a tejet, így nem lesz csomós. Ha hígabb szószt szeretnénk, akkor öntsünk hozzá több tejet.

Összeállítás: A sütőt előmelegítjük 200 C fokra. Egy jénai tálat veszünk elő, vagy tepsit. A jénai vagy tepsi alját meglocsoljuk egy gondolatnyi olívaolajjal, majd elkezdjük a rétegezést: tészta, 1 réteg bolognai szósz, majd besamel és egy réteg tészta.
Folytassuk ezt addig, míg el nem fogynak a hozzávalók.
A felső réteg bolognai legyen, a tetejére karikázzunk paradicsomot és szórjuk meg a felkockázott mozzarellával.
Sütőtől függően 30-45 percig süssük a lasagne-t, míg meg nem pirul a teteje.




Jó étvágyat! :)

2014. október 29., szerda

Kókuszgolyó simán és meggyel töltve




Klasszikus, mindenki szereti édesség. Gyors és nagyon finom.
A kókuszgolyó elkészítését a nagymamámtól lestem el. Ő majdnem mindent úgy készített, hogy öntötte- öntötte a hozzávalókat, sosem mért, mégis annyira finom sütik kerültek ki a keze alól. Itt most két receptet teszek közzé. Az egyik az "ellesett" ami tejjel készül a tejet óvatosan adagoljuk, de, ha lágy lenne, se essünk kétségbe, tegyünk még hozzá darált kekszet. A másik receptet pedig már rég szerettem volna kipróbálni abba margarin is került. Meggyet pedig fele- fele arányba töltöttem a golyókba. Van ám egy harmadik változat, mikor lekvárt keverhetünk a kekszhez, egyszer az is sorra fog kerülni.






Hozzávalók:
  • 25 dkg. darált háztartási keksz
  • 10- 15 dkg. porcukor (ízlés szerint)
  • 2 ek. kakaópor
  • kb. 1,5- 2 dl. tej
  • rumaroma
  • kókuszreszelék.




Hozzávalók:
  • 25 dkg. darált háztartási keksz
  • 10- 15 dkg. porcukor (ízlés szerint)
  • 10 dkg margarin
  • 2 ek. kakaópor
  • kb. 1 dl. tej
  • (rumos) meggy
  • kókuszreszelék.


Elkészítés:

Gyúrjuk össze a hozzávalókat a kókuszreszelék, és persze a meggy kivételével. A margarinost nem árt fél órára hűtőbe tenni!
Golyókat formázunk, aminek a közepébe tehetünk tetszőlegesen meggyet.
Kókuszreszelékben megfogatjuk.
Tálaljuk.






2014. október 19., vasárnap

Meggyes- zabpelyhes muffin




Gyors, és nagyon finom. Recept innen


Elkészítés:


  • 18 dkg. liszt
  • 8 dkg. zabpehely
  • 2 kk. sütőpor
  • 1/2 kk. szódabikarbóna
  • 1/4 kk. só
  • 1 db. tojás
  • 2 dl. tej
  • 10 dkg. cukor
  • 0,6 dl. napraforgó olaj
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 17 dkg. meggy
  • 1/2 citrom reszelt héja.



Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 190 C fokra.

Vajazzuk ki, vagy béleljük ki a muffinformát.
A lisztet, a zabpelyhet keverjük össze a sütőporral, szódabikarbónával és a sóval.
Egy másik tálban keverjük össze habverővel a tojást a cukorral, a vaníliás cukorral, a tejjel, az olajjal és dolgozzuk össze a lisztes keverékkel.
Forgassuk bele a magozott meggyet, reszeljük hozzá a citromhéjat és óvatosan ismét keverjük át.
Töltsük a muffinformába, és 15-20 perc alatt süssük aranybarnára.
Mikor megsült még hagyjuk kb. 5 percet a formában, majd rácsra téve hűtsük ki.

Merőkanállal kanalazható a formába. :)






2014. október 12., vasárnap

Őszibarackos csirkemell




Ezt a receptet az egyik kolléganőm receptje alapján készítettem. Aki szereti a húst gyümölccsel kombinálni, annak bátran ajánlom, nagyon finom! A hozzávalókat tetszés szerint lehet növelni, vagy csökkenteni. Nálam ilyen adagban készült:





Hozzávalók:
  • 1 db. csirkemell filé
  • 6 db. natúr kockasajt
  • só, bors
  • kevés olaj, margarin
  • 3 db. őszibarack
  • reszelt sajt.


Elkészítés:

A csirkemellet megmostam, felszeleteltem, lehet picit klopfolni is.
Sóztam, borsoztam, picit állni hagytam.
Addig előkészítettem az őszibarackot (lehet kompótot is használni hozzá) lehúztam a héját, kimagoztam.
Egy kisebb jénait kicsit kikentem margarinnal.
A húst kevés olaj és margarin keverékén mindkét oldalán egy serpenyőben megsütöttem. Ahogy sültek szép sorban beletettem őket a jénaiba egymás mellé.
Mindegyik közepére ültettem egy kockasajtot, rátettem egy fél őszibarackot, megszórtam bőven reszelt sajttal, majd az előmelegített 190 C fokos sütőben készre sütöttem, míg a sajt szépen rásült és megpirult.





Jó étvágyat! :)

2014. szeptember 23., kedd

Fehér kenyér recept Mari mamától :)



Ez az a recept ami talán a legegyszerűbb, de nagyon- nagyon finom kenyér készül belőle. Készítettem már sima lisztből, illetve 3/4 rész sima- 1/4 részt Teljes kiőrlésű rozsliszt, vagy éppen a rozsliszt helyett Graham lisztből is. Készült már magokkal és anélkül. Készítettem már a tésztáját kenyérsütőben, és dagasztógép által dagasztva. Kenyérsütőben talán a legegyszerűbb akkor abban is kelesztem. :) A kép az éppen Graham lisztes változatról készült.


Hozzávalók:
  • 50 dkg. liszt
  • 1 lapos ek. cukor
  • 2,5 dkg. élesztő
  • 2,5- 3 dl. víz
  • 2 ek. olaj
  • 1 tk. só.


Elkészítés:

A kenyérsütőgép üstjébe teszem a hozzávalókat, úgy, hogy a folyékony részek és a só legyen alul. Erre a száraz hozzávalók. Bekapcsolom- dagasztás- kelesztés programra. Amikor sípol szoktam hozzá tenni 1- 2 ek. magkeveréket.
Mikor megkelt enyhén lisztezett felületen megformázom, majd beleteszem egy sütőpapírral kibélelt formába.
Bevagdosom, letakarom, majd ismét hagyom kelni, míg közel dupla akkora nem lesz.
Lekenem egy kevés vízzel, és az előmelegített 190 C fokos sütőben készre sütöm 40- 45 perc alatt.
Rácsra téve hagyom kihűlni.

Ha nem kenyérsütőben készül, futtassuk fel kevés cukros vízben az élesztőt, majd dagasszuk be a tésztát. Kelesszük meg, innentől már a fent leírtakkal folytathatjuk tovább.