2012. december 26., szerda

Wellington sertésszűz




Gordon Ramsay után szabadon. Mivel olyan leveles tésztám volt, ami három darabban volt már eleve, ezért adott volt, hogy három felé osztom a hozzávalókat. A háttérben nem mellékesen az idei adventi koszorúnk. Kislányommal készítettük. :)


Hozzávalók:
  • 70-80 dkg. szűzpecsenye
  • 40 dkg. leveles tészta
  • 50 dkg. gomba
  • 1 db. közepes fej hagyma
  • 15 dkg. füstölt (igen vékonyra szeletelt, nálam feketeerdei) sonka
  • só, bors
  • kevés olaj
  • 1 db tojás a kenéshez.






Elkészítés:

A leveles tésztát kiolvasztottam.
A húst a hártyáitól megtisztítottam, megmostam, megtörölgettem, majd sóztam- borsoztam. Három darabba osztottam.
Kevés, forró olajban hirtelen minden oldalát megpirítottam. Félretettem, kihűtöttem.
A gombát megpucoltam, késes aprítóban gyakorlatilag turmixoltam, majd a maradék pici olajon megpirítottam az apróra vágott hagymát, majd a gombát is. Sóztam, borsoztam. Kihűtöttem.
Frissen tartó fóliát kiterítettem, rátettem kb. 4-4 szelet sonkát középtájt megkentem őket a gombapéppel, majd a közepére helyeztem a húst. A fólia segítségével feltekertem őket egyenként és hűtőbe tettem kb. 1 órára.
Ezután a tésztát egyenként lisztezett felületen kinyújtottam. Közepére helyeztem a sonkás tekercset. 
A tészta széleit lekentem, és becsomagoltam (feltekertem).
Miután elkészültem mindhárommal lekentem őket tojással, és az előmelegített 190- 200 C fokos sütőben, sütőpapíros tepsiben, úgy kb. 30-35 percig sütöttem.
Szeletelés előtt legalább 15 percet pihentettem.




Egy kis videós segítség: :)




Jó étvágyat! :)

10 megjegyzés:

  1. Ennek a Férjem nagyon örülne...
    Gusztusos:) olyan érdekes, hogy ennyi idő alatt, ilyen magas hőfokon nem ég meg a tészta(?)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk is nagy sikere volt. Most ettünk először ilyet. :) Nem égett meg a tészta, ilyen lett, mint a képen. Még letakarni sem kellett.

      Törlés
  2. Csodás főétel! Nagyon szépre sikeredett! Áldott Karácsonyt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Beleadtam apait- anyait. :) Nagyon finom lett.

      Törlés
  3. Még sosem kóstoltam, de nagyon tetszett mindig! A képeidet látva muszáj lesz valamikor belevágnom...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyszer muszáj kipróbálni. Nagyon finom, nálunk mindenkinek bejött. Persze nyilván bélszínnel az igazi, de mi inkább ennél (megjegyzem, ez sem túl olcsó hús) a húsnál maradtunk inkább. )

      Törlés
  4. Biztosan sikert arattál vele a családban! Nálunk is elfogyott volna! :-))

    VálaszTörlés