2014. október 29., szerda

Kókuszgolyó simán és meggyel töltve




Klasszikus, mindenki szereti édesség. Gyors és nagyon finom.
A kókuszgolyó elkészítését a nagymamámtól lestem el. Ő majdnem mindent úgy készített, hogy öntötte- öntötte a hozzávalókat, sosem mért, mégis annyira finom sütik kerültek ki a keze alól. Itt most két receptet teszek közzé. Az egyik az "ellesett" ami tejjel készül a tejet óvatosan adagoljuk, de, ha lágy lenne, se essünk kétségbe, tegyünk még hozzá darált kekszet. A másik receptet pedig már rég szerettem volna kipróbálni abba margarin is került. Meggyet pedig fele- fele arányba töltöttem a golyókba. Van ám egy harmadik változat, mikor lekvárt keverhetünk a kekszhez, egyszer az is sorra fog kerülni.






Hozzávalók:
  • 25 dkg. darált háztartási keksz
  • 10- 15 dkg. porcukor (ízlés szerint)
  • 2 ek. kakaópor
  • kb. 1,5- 2 dl. tej
  • rumaroma
  • kókuszreszelék.




Hozzávalók:
  • 25 dkg. darált háztartási keksz
  • 10- 15 dkg. porcukor (ízlés szerint)
  • 10 dkg margarin
  • 2 ek. kakaópor
  • kb. 1 dl. tej
  • (rumos) meggy
  • kókuszreszelék.


Elkészítés:

Gyúrjuk össze a hozzávalókat a kókuszreszelék, és persze a meggy kivételével. A margarinost nem árt fél órára hűtőbe tenni!
Golyókat formázunk, aminek a közepébe tehetünk tetszőlegesen meggyet.
Kókuszreszelékben megfogatjuk.
Tálaljuk.






2014. október 19., vasárnap

Meggyes- zabpelyhes muffin




Gyors, és nagyon finom. Recept innen


Elkészítés:


  • 18 dkg. liszt
  • 8 dkg. zabpehely
  • 2 kk. sütőpor
  • 1/2 kk. szódabikarbóna
  • 1/4 kk. só
  • 1 db. tojás
  • 2 dl. tej
  • 10 dkg. cukor
  • 0,6 dl. napraforgó olaj
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 17 dkg. meggy
  • 1/2 citrom reszelt héja.



Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 190 C fokra.

Vajazzuk ki, vagy béleljük ki a muffinformát.
A lisztet, a zabpelyhet keverjük össze a sütőporral, szódabikarbónával és a sóval.
Egy másik tálban keverjük össze habverővel a tojást a cukorral, a vaníliás cukorral, a tejjel, az olajjal és dolgozzuk össze a lisztes keverékkel.
Forgassuk bele a magozott meggyet, reszeljük hozzá a citromhéjat és óvatosan ismét keverjük át.
Töltsük a muffinformába, és 15-20 perc alatt süssük aranybarnára.
Mikor megsült még hagyjuk kb. 5 percet a formában, majd rácsra téve hűtsük ki.

Merőkanállal kanalazható a formába. :)






2014. október 12., vasárnap

Őszibarackos csirkemell




Ezt a receptet az egyik kolléganőm receptje alapján készítettem. Aki szereti a húst gyümölccsel kombinálni, annak bátran ajánlom, nagyon finom! A hozzávalókat tetszés szerint lehet növelni, vagy csökkenteni. Nálam ilyen adagban készült:





Hozzávalók:
  • 1 db. csirkemell filé
  • 6 db. natúr kockasajt
  • só, bors
  • kevés olaj, margarin
  • 3 db. őszibarack
  • reszelt sajt.


Elkészítés:

A csirkemellet megmostam, felszeleteltem, lehet picit klopfolni is.
Sóztam, borsoztam, picit állni hagytam.
Addig előkészítettem az őszibarackot (lehet kompótot is használni hozzá) lehúztam a héját, kimagoztam.
Egy kisebb jénait kicsit kikentem margarinnal.
A húst kevés olaj és margarin keverékén mindkét oldalán egy serpenyőben megsütöttem. Ahogy sültek szép sorban beletettem őket a jénaiba egymás mellé.
Mindegyik közepére ültettem egy kockasajtot, rátettem egy fél őszibarackot, megszórtam bőven reszelt sajttal, majd az előmelegített 190 C fokos sütőben készre sütöttem, míg a sajt szépen rásült és megpirult.





Jó étvágyat! :)

2014. szeptember 23., kedd

Fehér kenyér recept Mari mamától :)



Ez az a recept ami talán a legegyszerűbb, de nagyon- nagyon finom kenyér készül belőle. Készítettem már sima lisztből, illetve 3/4 rész sima- 1/4 részt Teljes kiőrlésű rozsliszt, vagy éppen a rozsliszt helyett Graham lisztből is. Készült már magokkal és anélkül. Készítettem már a tésztáját kenyérsütőben, és dagasztógép által dagasztva. Kenyérsütőben talán a legegyszerűbb akkor abban is kelesztem. :) A kép az éppen Graham lisztes változatról készült.


Hozzávalók:
  • 50 dkg. liszt
  • 1 lapos ek. cukor
  • 2,5 dkg. élesztő
  • 2,5- 3 dl. víz
  • 2 ek. olaj
  • 1 tk. só.


Elkészítés:

A kenyérsütőgép üstjébe teszem a hozzávalókat, úgy, hogy a folyékony részek és a só legyen alul. Erre a száraz hozzávalók. Bekapcsolom- dagasztás- kelesztés programra. Amikor sípol szoktam hozzá tenni 1- 2 ek. magkeveréket.
Mikor megkelt enyhén lisztezett felületen megformázom, majd beleteszem egy sütőpapírral kibélelt formába.
Bevagdosom, letakarom, majd ismét hagyom kelni, míg közel dupla akkora nem lesz.
Lekenem egy kevés vízzel, és az előmelegített 190 C fokos sütőben készre sütöm 40- 45 perc alatt.
Rácsra téve hagyom kihűlni.

Ha nem kenyérsütőben készül, futtassuk fel kevés cukros vízben az élesztőt, majd dagasszuk be a tésztát. Kelesszük meg, innentől már a fent leírtakkal folytathatjuk tovább.






2014. szeptember 13., szombat

Meggylekváros- kakaós muffin




Ez annyira de annyira finom! A gyerekeim alig bírtak vele leállni. :) Puha, könnyed a tésztája és nagyon ízletes. Nem utolsó sorban pedig nagyon gyorsan elkészül. Ajánlom kipróbálásra. Recept innen. 12 db. lesz belőle.


Elkészítés:
  • 15 dkg. liszt
  • 15 dkg. puha margarin
  • 10 dkg. cukor
  • 12 dkg. instant cukrozott kakaópor
  • 1/2 cs. sütőpor
  • 4 ek. meggylekvár 
  • 2 db. tojás
  • 3 ek. tej (szükség szerint a tészta lazításához).


Elkészítés:


Előmelegítjük a sütőt 180 C fokra. A muffinformát kibéleljük papírral.
A margarint összekeverjük a cukorral, a kakaóval, hozzáadjuk a tojásokat, a meggylekvárt, elkeverjük.
Hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet. Átkeverjük.
A muffinformába kanalazzuk. Én fagyis kanállal szoktam belekanalazni. :)
Kb. 20 perc alatt megsütjük. Tűpróba!
Legalább 5 percet hagyjuk a formában, majd rácson hűtsük ki teljesen.

Robotgéppel kevertem össze, de nem habosítottam, csak épp, amíg elkeveredtek a hozzávalók. Nem tettem bele tejet. A lekvárt sem sajnáltam, enyhén púpozva tettem bele.







2014. szeptember 7., vasárnap

Sült túró





Egy nagyon gyorsan elkészíthető, nagyon egyszerű, és finom édességet hoztam. Itt találtam.



Hozzávalók:
  • 50 dkg. túró
  • 10 dkg. vaj/ margarin
  • 15 dkg. cukor
  • 1 cs. vaníliás pudingpor
  • 3 db. tojás
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 5 dkg. mazsola (elhagyható).



Elkészítés:

A vajat habosra keverjük a cukorral, majd egyenként belekeverjük a tojássárgákat, a vaníliás cukrot és a pudingport, majd a túrót és a mazsolát.
A fehérjét felverjük kemény habnak, és ezt is beleforgatjuk a masszába óvatosan.
Sütőpapírral bélelt kisméretű (20x30 cm.) tepsibe rakjuk, és előmelegített 180 C fokos sütőben pirosra sütjük.









2014. augusztus 31., vasárnap

Feketeerdő kocka




Ez a sütemény még a meggyszezon idején készült. Valami finom sütikére vágytunk, keresgéltem, mígnem erre a receptre bukkantam. Gyorsan elkészült, és minden várakozásunkat felülmúlta! Nagyon finom így is, hogy nem befőttből készült. Érdemes kipróbálni!


A tésztához:
  • 6 tojás
  • 15 dkg. cukor (nálam xilit)
  • 2 ek. víz
  • 1 ek. étolaj
  • 5 ek. liszt
  • 3-4 ek. kakaópor (nálam 3 ek.)
  • 1/2 cs. sütőpor

A krémhez:

  • 2 cs. vaníliás pudingpor
  • 3-4 ek. cukor (attól függ, hogy a meggybefőtt cukrozott-e)
  • 1 üveg meggybefőtt

A tetejére:

  • 2 dl. cukrozott tejszínhab (nálam Hulala)
  • étcsokoládé reszelék
  • meggyszemek.



Elkészítés:

A tojásokat szétválasztjuk. 

A fehérjéből kemény habot verünk.
A tojássárgáját a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a vizet és az étolajat.
A lisztet, a kakaóport és a sütőport összekeverjük, majd a tojássárgás masszához adjuk.
A tojásfehérjehabot óvatosan a tésztához keverjük.

Előmelegítjük a sütőt 180 C fokra.
Sütőpapírral kibélelt tepsiben kb. 20- 25 perc alatt megsütjük a tésztát.
Kihűtjük.
A krémhez a pudingport, a cukrot a meggylével felfőzzük, majd hozzáadjuk a meggyet. Ha kicsit hűlt, rákenjük a kihűlt tésztára.
A tejszínből habot verünk (ha biztosak akarunk lenni, egy kis zseléfix port adhatunk hozzá), és a meggykrém tetejére simítjuk.

A sütit hűtjük, majd díszítjük csokireszelékkel, meggyszemekkel.


Bemásoltam az eredeti receptet, hogy meglegyen, mert én friss meggyből készítettem, aminek sajnos túl sok leve nem volt, így 4 dl. vízzel főztem meg a pudingot, és meggy aromát tettem hozzá pluszban egy keveset. Cukor helyett xilitet használtam.
Tepsi mérete: 22x 30 cm.







2014. augusztus 24., vasárnap

Kardamomos cukkinilekvár


Kaptam cukkinit. Köszönöm Gábor!! :))) Már készítettem cukkiniből több különleges dolgot, lekvárt, sütit, bátran állítom, hogy nem mondható meg, hogy cukkini is van a hozzávalók között. Érdemes kipróbálni a cukkinit ilyen formákban is. A receptet a Sarokkonyha blogban találtam. Köszönöm!



Hozzávalók:
  • 1 kg. cukkini (nálam pucolás után ennyi)
  • 40 dkg. cukor
  • 2 citrom
  • 1 cs 2:1 dzsemfix
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 1 tk. őrölt kardamom.

 

Elkészítése: 

A cukkinit megtisztítjuk, lereszeljük.
A citrom héját lereszeljük, a fehér héját lepucoljuk. Húsát kis kockákra vágjuk és a lereszelt cukkinihez adjuk a reszelt héjjal együtt.
Főzzük 10-15 percig.
Hozzáadjuk a kardamomt, a cukrokat, és még 10 percig főzzük.
Botmixerrel pürésítjük.
Beleszórjuk a dzsemfixet, simára keverjük.
Üvegekbe merjük, légmentesen lezárjuk. (Fejtetőre fordítsuk öt percig.)
Dunsztolni nem szükséges, kihűlés után tegyük a helyére.


2014. augusztus 16., szombat

Fahéjas- mézes- szilvás pite







Nagyon finom sütemény. A recept forrása az egyik receptes újságom. 



Hozzávalók:
  • 40 dkg. szilva
  • 4 db. tojás
  • 3 ek. cukor
  • 1 dl. olaj
  • 1/2 cs. sütőpor
  • 6 ek. liszt
  • 1 ek. kakaópor

A sziruphoz:
  • 1 ek. méz
  • 1 ek. cukor
  • 1 tk. fahéj
  • 50 ml. víz.


Elkészítés:

A szilvát mossuk meg magozzuk ki. 

A tojásokat dolgozzuk össze a cukorral és az olajjal.
A lisztet keverjük el a sütőporral, és kanalanként adjuk a tojásos masszához.
Felezzük el a masszát és az egyik felébe tegyük bele a kakaót.
Olajozzunk ki egy tepsit, szórjuk ki liszttel, és öntsük bele előbb a sárga, majd a kakaós masszát.
Forraljuk össze a sziruphoz valókat, kb. 2 perc alatt. Forgassuk meg benne a kimagozott szilvát, majd rendezzük el a süteményen.
180 C fokra előmelegített sütőben süssük kb. 30 perc alatt készre.





2014. augusztus 4., hétfő

Kukoricalisztes- joghurtos formakenyér




Gyönyörű színű, nagyon finom ízű kenyér. A recept innen, eredeti hozzávalók a linken, nálam némileg módosultak az arányok.




Hozzávalók:
  • 2,25 dl. víz
  • 2 tk. cukor
  • 2,5 dkg. élesztő
  • 1 kispohár (140 g.) joghurt
  • 3 ek. olaj
  • 2 ek. burgonyapehely
  • 1 tk. sikér
  • 1 kk. kurkuma
  • 1 csipet aszkorbinsav
  • 10 dkg. kukoricaliszt
  • 45 dkg. kenyérliszt (BL 80)
  • 1 csapott ek. só.


Elkészítés:

1 dl. langyos vízben elkeverjük a cukrot és felfuttatjuk benne az élesztőt.
Mikor felfutott, a kenyér hozzávalóit bedagasztjuk. Rugalmas, sima tésztát dagasszunk.
A bedagasztott tésztát duplájára kelesztjük kb. 60- 70 perc alatt.
A megkelt tésztát lisztezett deszkán kicsit átgyúrjuk, hosszúkás cipót formálunk belőle, kenyérformába tesszük, és újra kelesztjük kb. 30 percet.
Bevagdossuk.
Előmelegített 200- 220 C fokos sütőbe megsütjük, kb. 20- 30 perc alatt.













Jó étvágyat! :)

2014. augusztus 2., szombat

Kókuszos- csokis muffin





Hozzávalók:
  • 2 csésze liszt
  • 1 csésze kókuszreszelék
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 csipet só
  • 2 tojás
  • 3/4 csésze barna cukor
  • 2 dl. tej
  • 1 tk. vanília aroma
  • 10 dkg. étcsokoládé.


Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 200 C fokra, a muffin formákat papírral kibéleljük.
A csokoládét apró darabokra vágjuk.
A lisztet elkeverjük a kókuszreszelékkel, a sütőporral, a sóval, és hozzákeverjük a csokoládét is.
A tojásokat habosra keverjük a cukorral és a vanília aromával.

A cukros masszához kis adagokban, felváltva hozzákeverjük a lisztes keveréket és a tejet.
A tésztát a formákba kanalazzuk, és 15-20 percig sütjük.


A csésze 2,5 dl-es.







2014. július 12., szombat

Mandulás őszibaracktorta



Nagyon finom krémes töltelékű sütemény, benne a kissé ropogós manduladarabok és a barack remek párosítás. Hamar elfogyott.

Hozzávalók:
(26 cm. átmérőjű kapcsos tortaformához)
  • 25 dkg. liszt
  • 10 dkg. étkezési keményítő
  • 5 dkg. őrölt mandula
  • 3 tojás
  • 17,5 dkg. puha vaj
  • csipetnyi só
  • 25 dkg. cukor
  • 2,5 dl víz
  • 2 ek. vaníliás cukor
  • 1 kg. őszibarack
  • 5 dkg. vagdalt mandula
  • 2 dl. tejföl
  • 1 citrom reszelt héja


Elkészítés:

A lisztet 5 dkg. keményítővel és az őrölt mandulával egy tálba tesszük.
1 tojást a vajat a sót, 10 dkg. cukrot és 1 ek. vaníliás cukrot hozzáadunk.
Az egészet gyorsan összegyúrjuk (kitűnő segítség lehet egy késes robotgép), és 30 percre a hűtőbe tesszük.
Az őszibarackot egy pillanatra forrásban lévő vízbe mártjuk, meghámozzuk, megfelezzük és kimagozzuk.
2,5 dl. vizet 5 dkg. cukorral felforralunk. A fél barackokat 15 percig főzzük a cukros vízben, majd lecsurgatjuk.
A sütőt 180 C fokra előmelegítjük.
A formát alaposan kikenjük, majd a tésztát belenyomkodjuk úgy, hogy 2 cm. magas pereme legyen.
A tésztát vakon elősütjük 15 percig.
Amíg sül a megmaradt 2 db. tojást szétválasztjuk.
A fehérjét kemény habbá verjük.
A sárgáját a maradék cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd összekeverjük a tejföllel, a citromhéjjal és az étkezési keményítővel.
A habot a tojásos masszához adjuk.
A barackokat rátesszük a tésztára és a vágott mandulával megszórjuk.
Ráöntjük az őszibarackra a masszát, a tetejét elsimítjuk és további kb. 25 perc alatt készre sütjük.
A süteményt hagyjuk kissé kihűlni, a formát szétnyitjuk és a tortát rácsra téve teljesen kihűtjük.

Nekem könnyen lejött a barack héja így nem forráztam, ami kicsit keményebb volt, azt elintéztem zöldséghámozóval.




2014. június 24., kedd

Burgonyás pogácsa Márti nénitől :)






Márti nénit nem ismerem személyesen, de mikor feltettem ide a Burgonyás pogácsa receptem egy hozzászólóként megosztotta velünk az Ő által használt pogireceptet. :) Azóta folyamatosan terveztem kipróbálni. Most elkészítettem. Frissen nagyon finom! Nekem kicsit sótlan volt a tészta, így még kb. ugyanannyi sót adtam hozzá. Kedves Márti néni, ha olvasol még: köszönöm szépen a recepted!! :)






Hozzávalók:
  • 20 dkg. krumpli (nálam egy nagyobb krumpli pont annyi volt)
  • 15 dkg. margarin - az eredeti receptben 10 dkg. zsír (én zsírt használtam)
  • 40 dkg. liszt
  • 2 dkg. élesztő
  • 1 tojás
  • 1 kk. só (nálam kb. 2 kk.)
  • pici őrölt bors
  • kb. 1 ek. tejföl az összeállításhoz, ha szükséges
  • +1 tojás a lekenéshez.



Elkészítés:

A krumplit főzzük meg enyhén sós vízben, majd még forrón törjük át.
Az élesztőt kevés tejben (kb. 1 dl.) csipet cukorral felfuttatjuk.
A lisztet elmorzsoljuk a zsiradékkal, hozzáadjuk a sót, a borsot, a felfuttatott élesztőt, a tojást, a hidegre hűtött krumplit és összegyúrjuk.

Ha szükséges, tejfölt adjunk hozzá - nem mindig kell, a krumplitól függ.
Meleg helyen duplájára kelesztjük.
Mikor megkelt, kinyújtjuk, tojással lekenjük (lehet rá reszelt sajtot hinteni), szaggatjuk.
10 percet pihentessük még a tepsiben, majd a 200 C fokosra előmelegített sütőben megsütjük.





2014. június 22., vasárnap

Fahéjas lenmag falatkák- Cini Minis házilag




Igen, bizony elkészíthető otthon is. Aszaló gép híján sütőben szárítottam. :) A receptet itt találtam. Bevallom, mikor ettem néhány csepp édesítőt tettem a tejbe, mert nekem nem lett elég édes.


Hozzávalók:
  • 2 csésze lenmag (lehet arany lenmag és barna lenmag fele-fele arányban)
  • xilit ízlés szerint
  • 1/2 csésze kókuszreszelék
  • fahéj.


Elkészítés:

A kókuszreszeléket, lenmagot kávédarálón megőröljük, majd összekeverjük a xilittel.
A lenmagot összekeverjük a kókuszreszelékkel, fahéjjal, és annyi vizet adunk hozzá, hogy masszává álljon. (Kicsit több vizet adjunk hozzá, ugyanis néhány perc alatt a lenmag nagyon sok vizet beszív magába).
A kókuszreszelék nem szükséges, viszont ez is hozzájárul a ropogósságához.
(+ dúsításként lehet még néhány egész lenmagot, szezámmagot is a masszába szórni).
A masszát elsimítjuk az aszalógép tapadásmentes lapján, majd aszalni kezdjük.
Xilit helyett használhatunk mézet is, viszont ebben az esetben kicsit rágósabb lesz, nem aszalódik teljesen ropogósra.
Aszaló hiányában simítsuk egy sütőpapírral bélelt tepsibe, kapcsoljuk be a sütőt a legalacsonyabb fokozatra, és ujjnyira nyílt ajtónál máris aszalhatjuk-száríthatjuk.
Légmentesen lezárt üvegben sokáig eláll.




2014. június 14., szombat

Madártej


 


Imádjuk. Nálunk így készül:



Hozzávalók:
  • 1,5 l. tej
  • 5 egész tojás
  • 1 csapott ek. liszt
  • kb. 15 dkg. cukor/folyékony édesítő
  • csipet só
  • 1/2 rúd vanília, vagy 1 cs. vaníliás cukor.


Elkészítés:

A tejet felforralom, a vaníliával és a cukor kb. negyedével és a csipet sóval.
Közben a tojásfehérjéből nagyon kemény habot verek, és kanállal a forrásban levő tejbe szaggatom. Kb. fél perc után óvatosan megfordítom őket. Következő kb. fél perc múltán miután megduzzadtak, szűrőkanállal óvatosan kiszedem (egy rácsos kosárba szoktam), de szedhetjük egy tálba is.
A tojássárgáját kikeverem a cukor másik felével és a liszttel, teszek hozzá egy merőkanálnyi forró tejet, elkeverem, majd hozzáöntöm, a tejhez állandó keverés közben!
Amikor besűrűsödött, leveszem a gázról, és kihűtöm.
Ráteszem a galuskákat és tálalom.



Jó étvágyat! :)

2014. június 9., hétfő

Palacsinta- alaprecept




Sokáig csak "érzésre" kevertem össze a palacsintát. Aztán egyszer csak gondoltam egyet és kipróbáltam Horváth Ilona receptjét. Persze azért kicsit módosítva. Nagyon finom. Nekem van egy kisebb méretű merőkanalam azzal szedem a tésztát. Ebből 20 db. palacsintám lesz. Persze nyilván a palacsintasütő méretétől is függ, hogy mennyi jön ki belőle. Mindig teszek alá kevés (nem egészen 1 kávéskanálnyi) olajat, minden darab előtt.


Hozzávalók:
  • 40 dkg. liszt
  • 3 tojás
  • 2 ek. olaj
  • 6 dl. tej
  • csipetnyi só
  • 2 dl. ásványvíz
  • + olaj a sütéshez.


Elkészítés:

A tojást az olajjal és a sóval (mixerrel) összekeverjük.
Majd fokozatosan hozzáadjuk váltakozva a tejet és a lisztet. Csomómentesre keverjük.
Beleöntjük az ásványvizet, elkeverjük, majd 15- 30 percet pihentetjük.
Palacsintasütőbe kevés olajat öntünk, felforrósítjuk és beleöntünk egy merőkanál tésztát.
Nagy lángon kb. 1 percig sütjük az egyik oldalát, megfordítjuk és  másik oldalát is megsütjük.
Tetszés szerinti töltelékkel töltjük.






Jó étvágyat! :)

2014. június 3., kedd

Madártej szelet





Azt nem mondom, hogy a kekszek, aprósütik stb. nem fogynak el nálunk, de mégiscsak az ilyen krémes- habos csodás sütik a nyerők. :) Jót tesz neki, ha áll a hűtőben akár egy éjszakát is, de néhány órát legalább, onnantól könnyen szeletelhetővé válik. Nagyon finom.






Hozzávalók:

A tésztához:

  • 8 tojás fehérje
  • 8 ek. xilit (cukor)
  • 8 ek. liszt
  • 1 tk. sütőpor

A krémhez:
  • 8 tojás sárgája
  • 4 ek. xilit (cukor)
  • 5 ek. liszt
  • 2 cs. vaníliás cukor
  • 4 dl. tej
  • 18 dkg. margarin
  • 10 dkg. porcukor

A tetejére:
  • 4 dl. tejszín (Hulalát használtam).





Elkészítés:

Előmelegítjük a sütőt 180 C fokra, egy tepsit (33 X33 cm) kibélelünk sütőpapírral.
A tojásfehérjét felverjük  habnak, majd amikor már félig kemény hozzáadagoljuk a 8 ek. xilitet, és kemény habbá verjük.
A lisztben elkeverjük a sütőport, a habhoz keverjük óvatosan. Beleöntjük a tepsibe, elsimítjuk, majd megsütjük. Tűpróba!
Picit várunk vele, óvatosan lehúzzuk róla a papírt. Kihűtjük
Míg sül elkészítjük a krémet. A tojások sárgáját a xilittel elkeverjük, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a lisztet, és csomómentesre keverjük a tejjel.
Sűrűre főzzük, kihűtjük.
A margarint habosra keverjük a porcukorral, és a kihűlt krémhez adjuk.
A kihűlt tésztára kenjük a krémet, rásimítjuk a felvert tejszínt. Csokireszelékkel, vagy kakaóporral megszórjuk.
Hűtőbe tesszük, és néhány órát hűtjük szeletelés előtt.